Előszó az Alternatív kormányprogramhoz

A pártok ismét programokat írnak. Megoldást keresnek (?) minden bajunkra. Ígérnek magasabb jövedelmet, több munkahelyet, tisztességes nyugdíjat, jobb egészségügyi ellátást, magasabb színvonalú oktatást. Egyet nem ígérnek: társadalmi szerkezetváltást. Az már megtörtént; a szocializmust kapitalizmusra cseréltük. Van magántulajdon, van piacgazdaság, van tehát gazdagság, szegénység, minimálbér, közmunka, munkanélküliség. Hogy ez sem vált be? Hát, majd javítunk rajta! De az alapokhoz, a magánvagyonokhoz, a hatalomhoz nem lehet nyúlni! A rendszer adott, ahogy a problémái is adottak. A rendszerhez nem lehet nyúlni, csak a bajokat kell elhárítani valahogy…
Egyenként, okosan, egymástól függetlenül.
Hiába mondom, hogy rendszer szintű problémát csak rendszer szintű megoldással lehet kezelni. És, nem a kapitalista termelési mód, valamint a szocialista termelési mód előnyeire, hátrányaira gondoltam, hanem mindkettőnek a paradoxonára, amely mindkettőt alkalmatlanná teszi a gazdasági fejlődés feltételeinek biztosítására.
A kapitalizmus értéktöbblet termelésén alapul - tehát azon a munkán, amelyet a dolgozó saját munkaerejének újratermelésén (bérén) túl, a tőkejavak birtokosa számára megtermel. Ez két elháríthatatlan következménnyel jár, az egyik, a ráfordítások minimalizálása - ami a bérek alacsony szinten tartását jelenti, és ez nem döntés, vagy politika kérdése, hanem a kapitalista termelési mód elválaszthatatlan sajátossága. Ennek érdekében részben gazdasági, részben hatalmi eszközökkel kínálati munkaerőpiacot (vagyis munkanélküliséget) kell fenntartani. Ez viszont visszafogja a jövedelem kiáramlását, vagyis a fizetőképes keresletet, ami értékesítési korlátot jelent, vagyis ép annak az értéktöbblet (profit) termelésnek az akadálya, a kapitalista termelés célja. Miközben kapitalizmus a termelési lehetőségek maximális kihasználására törekszik, épp maga teszi ezt lehetetlenné. Ez a kapitalista termelési paradoxon. És ezen semmilyen politika nem segíthet - ha a termelési lehetőség függvénye meghaladja az adott társadalmi struktúrára jellemző fizetőképes keresletet, akkor ez a kereslet válik a gazdasági teljesítmény korlátjává. Többet tudnánk termelni, de nem tudnánk értékesíteni... Miközben küzdünk a szegénységgel, a munkanélküliséggel - amely nélkül a kapitalizmus nem létezhet! (Sehol a világon!)
Ugyanakkor a szocialista termelési mód is működésképtelen. A rendszerváltás nem azért történt, mert elrontották a szocialista termelés irányítását, hanem azért, mert alaptétele a kizsákmányolástól mentes, "igazságos" termelés. Ha viszont a szocialista munkás az alapvető javakból a saját szükségleteinek kielégítéséhez szükséges mennyiséget termeli meg - ez azt jelenti, hogy nem termel értéktöbbletet - akkor nem állít elő például termelőeszközöket - hiszen ezeket már csak az értéktöbblet előállításához szükséges időkeret terhére tehetné meg, amely időkeret felhasználása – kizsákmányolás lenne. Hiszen saját munkaerejének újratermelésén (saját szükségleteinek kielégítésén) túl kellene dolgoznia. De ugyanígy nem termelné meg a társadalmi szükségletek kielégítésére alkalmas javakat, utakat, hidakat, középületeket, stb. Láthattuk, a szocialista rendszer kormányai részben fenntartották ezt a fajta "kizsákmányolást", ennek ellenére a szocialista gazdaság gyakorlatilag mindenütt folyamatosan amortizálódott, egyre inkább lemaradt a kapitalista gazdaság fejlődése mögött, mígnem képtelenné vált a gazdaság működtetésére. Ez a szocialista rendszer paradoxonja. (Egy korábbi írásomban szemléletesebben is megírtam.)
Ezért rendszer szintű problémával állunk szemben: meg kell változtatni a társadalom szerkezetét, de legalábbis a jövedelem-elosztás szerkezetét úgy, hogy a gazdaság fejlődés korlátja ismét, hosszú ideig a termelési lehetőség függvénye legyen. Erre rendszer szintű megoldást kell találni, olyat, amely a szocialista és a kapitalista termelési módtól egyaránt különbözik. Bármilyen "politikai" megoldás szükségszerű visszarendeződéshez vezet, még akkor is, ha egy rövid időszakra megoldásnak tűnik. Az alapvető problémát ugyanis - a gazdasági növekedés feltételeinek biztosítását - a jelenlegi keretek között részletmegoldásokkal nem lehet biztosítani. (Lásd: Fejlődéselméleti modell.)

Sajnos, amikor a problémát világítom meg, akkor nem tehetek mást, mint felhívom a figyelmet a "vagy - vagy" felfogásban (választás a szocialista és a kapitalista termelési mód között) rejlő lehetőségekre, és (főleg) a korlátaira. De amikor a megoldásra kerül a sor, már nem lehet "vagy - vagy" megoldásban gondolkodni. És én sem teszem. Olyan megoldást tudok elképzelni, amely minden eddig ismert rendszer hasznos elemeit ötvözi, és a gátló elemeit a lehető legnagyobb mértékben kizárja. Nyilván ebben a már túlhaladott történelmi konstrukciók nem játszanak érdemi szerepet - tehát lényegében marad a kapitalista és a szocialista termelési mód. Ha olvastad - vagy elolvasod - az "Alternatív kormányprogram"-ot, (ez tulajdonképpen egy esetleges programnak a gazdasági vonatkozásait tartalmazza) annak vezérelve éppen hogy az és/és. Hiszen az egész program egy liberális kormányzatra és egy paternalista helyi közösségi rendszerre épít. Ez a program alapvetően különbözik minden eddig megírt programtól: mérnöki pontossággal a működőképességet helyezi középpontba. Aki veszi magának a fáradtságot és figyelmesen tanulmányozza, észreveheti, hogy két egyenrangú eleme van - az egyik a valóban helyes és fontos célok megfogalmazása (ezért nagy gondot fordítottam arra, hogy megvilágítsam: az egyes célok kitűzésére milyen problémák megoldása érdekében van szükség, illetve hogy hogyan, miért keletkeztek ezek a problémák) a másik a megvalósíthatóságnak, a megvalósítás módjának a bemutatása, szinte egy kiviteli terv szintjén... Meg akartam mutatni, hogy a kitűzött cél hogyan valósítható meg, miből valósítható meg, hogy van reális fedezete, hogy megvannak a végrehajtás feltételei. És azt is próbáltam érzékeltetni, hogy mibe kerül ez a társadalomnak.
Mert – szerintem – ez egy korrekt programtól elvárható, és, mert annak ellenére, hogy a rendszerváltást követően minden ciklusban minden nagy párt programját elolvastam – pontosabban nem csak elolvastam, hanem össze is hasonlítottam, elemeztem is – egyetlen egy olyan művet sem találtam, amely szerintem legalább részben kielégítené egy programmal szemben támasztott követelményeket. Egyetlen egyet sem! Pedig több "kis" pártét is ismerem!
És – noha egyelőre inkább csak program-előzetesekkel találkoztam – úgy látom, a jövő évi választások előtt sem fogunk olyan programmal találkozni, amely megütné a mértéket!
Nyolc millió választó fog dönteni, de talán száz sincs, aki legalább annyit tudna, mit várjon el egy programtól! Ordítani kellene! A politikai szervezetek által kibocsátott förmedvényeket a képükbe vágni: ez, veletek együtt alkalmatlan arra, hogy a nép döntsön róla/rólatok!
De ahogy ezt már többször megállapítottam, a nép azt hiszi el, amit hallani szeretne. És a politikusok ezt nyújtják nekik "program" gyanánt – demagógiát.
Valóban első sorban gazdasági szempontok szerint elemzem a lehetőséget, sőt, a szociális szempontokat igyekszem csak annyira figyelembe venni, amennyire befolyásolják a gazdaság működését. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: szeretném elkerülni azt a hibát, amivel a facebookon naponta találkozom (1000-ből 999 esetben), a legtöbb szereplő szakmájára, képzettségére és végzettségére való tekintet nélkül markáns álláspontot fogalmaz meg bármiről, minimális hozzáértés nélkül, azok összefüggéseire való tekintet nélkül. (Ebben is különbözik az "Alternatív program" minden másiktól - a célokat éppúgy, mint a megvalósítás módját - összefüggéseiben veszi figyelembe, garantálva ezzel egymást erősítő hatásukat. Szemben bármelyik párt programjával, amelynek célkitűzései jellemzően egymás ellen hatnak, kioltják egymást, hiszen gyakran ugyanarra a forrásra támaszkodnak.)
Tehát, az egyik ok, amiért a gazdasági megközelítés nálam abszolút elsőbbséget élvez, hogy ehhez értek. A másik, hogy a szociális viszonyok kialakításának lehetőségét a gazdasági keretek biztosítják. Ez látszólag nagyon egyszerű, mégsem találsz egyetlen pártprogramot sem, amelyik figyelemben venné. A szociális körülmények alakítását ezért meghagyom olyanoknak, akik értenek hozzá. Én az ehhez szükséges háttér kialakítását tekintem saját feladatomnak, csak a kereteket állítom fel, amelyen belül a szociológusok gondolkodhatnak...
És, az "Alternatív kormányprogram" olyan kereteket biztosít, reális feltételek mellett, amilyenre nem volt példa a rendszerváltás óta!
A harmadik ok pedig, hogy valóban az a véleményem: minden problémánk legfőbb oka a gazdaság működésének hiányosságaiban keresendő. Igaz, hogy a polgári (kapitalista) gazdaságtan által használt mutatók kiválóan alkalmasak a valóság eltakarására. A hivatalos mutatók (GDP, növekedés, stb.), illetve a KSH hivatalos adatai szerint 1960-at 100%-nak tekintve az ország gazdasági teljesítménye 1970-ben 200%, 2007-ben 400% volt.
Ezzel szemben a valóság az, hogy az ország gazdasági teljesítménye 1970-ben másfélszer (!) akkora volt, mint negyven (!) évvel később. Ezt a tényt vessük össze azzal, hogy a szocialista rendszer bukásához a gazdasági teljesítménnyel való elégedetlenség vezetett. (Nevezetesen, hogy a fejlett kapitalista országokkal összehasonlítva a lemaradásunk egyre nőtt. Akkor most, hogy is állunk?)
A nemzeti össztermék nagyságrendje mai áron 30 ezermilliárd Ft. Az 1970-es gazdasági teljesítmény egyenértéken számolva 45 ezermilliárd forint lenne. És, akár a szociális állapotok javításához, akár a nagy ellátórendszerek (oktatás, egészségügy) működtetéséhez ez a 15 ezermilliárd forint – nagyon hiányzik! Pedig ennek a teljesítménynek a lehetősége már 40 évvel ezelőtt is benne volt az ország adottságaiban. Ehhez meg voltak – és meg vannak – a természeti tényezők, a szükséges erőforrások.
Egyetlen egy dolog változott: a termelési mód! Ezen vesztettük el gazdasági teljesítőképességünk egyharmadát úgy, hogy saját forrásaink (tőkénk) többszörösét kaptuk külföldről, általában fejlett kapitalista országokból… Mi hát akkor a probléma?
A legfontosabb, hogy kivétel nélkül minden politikai erő a mai állapotokat megváltoztathatatlan adottságnak tekinti. A jelentősebb pártok ragaszkodnak a kapitalista termelési módhoz, a korlátlan magántulajdonhoz, a versenyhez, a piacgazdasághoz. A kevésbé jelentősek egy része ragaszkodik a magántulajdon, és a kizsákmányolás eltörléséhez, a szocialista termelési viszonyok visszaállításához. Holott, mind a kettő zsákutca, ezt én bizonyított ténynek tekintem. Harmadik utas megoldást kellene keresni, de ezt egyetlen társadalmi erő sem ismerte fel, ezért ez a folyamat el sem kezdődött, ezért egy helyben toporgunk, miközben a gazdaság tovább amortizálódik, egyre kevésbé képes ellátni a társadalmat, ezért egyre romlik a társadalom stabilitása, nő a szociális feszültség. De nem csak az! A tőkés réteg (osztály?) sem találja meg a számításait. A további gazdagodáshoz, vagyis a gazdasági növekedéshez hiányzik a fizetőképes kereslet. Egyetlen lehetőség a tőkekoncentráció. Az egymás elleni egyre durvább, egyre kíméletlenebb harc. Ebből ugyan növekedés nem lesz, de a gazdasági erőfölény, vagy a hatalom birtokosai átmenetileg tovább gazdagodhatnak – fajtájuk, tehát más tőkések rovására. A réteg egy „rétege” elszegényedik, tovább nő a jövedelmek aránytalan különbsége, a fizetőképes kereslet tovább csökken, hiszen nő azok száma, akik nem képesek megfizetni a gazdaság által előállított javakat és szolgáltatásokat, miközben egyre csökken azok száma, akik szinte korlátlanul kielégíthetnék szükségleteiket – tehát mindkét oldalon csökken a fogyasztás. A gazdaság teljesítményének határát már rég nem a termelés lehetőségei szabják meg, hanem az eladható áruk tömege. A termelés szükségszerűen visszaesik, hisz máskülönben csak az eladhatatlan árutömeg értéke szaporodna (ez pedig túltermelési válsághoz vezetne), ami elbocsátásokkal, a bérek jelentős csökkenésével, egyszóval a jövedelem kiáramlás visszaesésével jár, mígnem a gazdaság, és vele együtt a társadalom is összeomlik.
Ebbe az irányba tartunk most.
És, nem csak Magyarország! A 2007 óta tartó válság szerintem világosan rámutat, hogy a fejlett világon uralkodó termelési mód az, amellyel alapvető problémák vannak. A termelőeszközök, az egyes társadalmi rétegek létfeltételeinek biztosításához szükséges erőforrások korlátlan kisajátítása és az élőmunka kapacitások zsarolással, gazdasági és politikai hatalommal való erőszakos fenntartása egy darabig motorja volt a gazdaság és a társadalom fejlődésének, de mára a fékjévé vált.

Az „Alternatív kormányprogram” elkészítését kétévnyi kutatómunka előzte meg. Olyan munka, amely nem tisztelte a dogmákat, a jelen kor szakmai sablonjait, egymásnak ellentmondó áramlatait, visszanyúlt a gazdaságtan gyökereihez, elemi összefüggéseihez. Folyamatainak középpontba állításával vizsgálta a gazdaság és a társadalom fejlődésének alakulását, múltját, jelenét, lehetséges jövőjét. Sok esetben ennek a kutatásnak a háttéranyagaiban találjuk meg a programban szereplő mélyebb összefüggéseket, egyes célok elérésének szükségszerűségét, a feladatokat meghatározó gazdasági kényszerek magyarázatát. Igaz, a program magában is bemutatja az összefüggéseket, de aki tiszta képet szeretne, annak ismernie kell a hátterét képező kutatásokat, következtetéseket, tanulmányokat is. Különösen vonatkozik ez a gazdasági fejlődés határelméleti modelljére, amely magyarázza a történelem éles társadalomszerkezeti változásait éppúgy, mint a nagy, és általános gazdasági válságok kialakulását, lefolyását és megoldását. (Fejlődéselméleti modell, a „Rebellisek” honlapján) Ez ugyanis rámutat arra az objektív folyamatra, amely a gazdaság és a társadalom fejlődését történelmi léptékben irányítja, tőlünk, emberektől, csoportoktól, országoktól és ideológiáktól függetlenül. Ennek a programnak a nagy előnye – minden más programmal szemben – hogy az objektív fejlődés figyelembe vételével készült. A problémákat nem a közhangulat alapján fogalmazza meg, hanem a tények és a folyamatok ismeretében, a fejlődés jelenlegi szakaszának globális és helyi kihívásait figyelembe véve. A célokat alárendeli az objektív fejlődési folyamat irányának és jelenlegi szakaszának. Nem a természetes fejlődés ellen hat, hanem annak lehetőségeit igyekszik ki- és felhasználni. Ezért, ezt a programot a gazdaság és a társadalom természetes fejlődése nem fogja elsöpörni, hanem a megvalósítás részesévé válik. És, ha a társadalom ezt nem ismeri fel, és önként nem kezd hozzá a program megvalósításához, akkor a fejlődés – gazdasági kényszerek útján, áldozatok és szenvedés árán – ki fogja kényszeríteni.