Fogadatlan prókátor...
avagy állásfoglalás András és Kolos vitájában.
(Amely egyúttal nyílt levél is Magyarország minden pártjának, politikai és civil szervezetének, minden polgárának!)
Bizony, az elmúlt másfél napban én is hasonló dolgokon gondolkodtam, mint ti és depressziós is lettem tőle, azonnal... És, én is a facebook reakciókból indultam ki, és én is arra a következtetésre jutottam, hogy túlzottan leegyszerűsítjük a dolgokat. Nem csak azok, akiknek a gondolkodás képességéből kevesebb jutott, hanem azok is, akik magukról úgy vélik, hogy nekik talán több. Ma hajnalban például álmatlanul töltöttem néhány órácskát, és - szokásom szerint - azon gondolkodtam, hogy mi lehet az eredeti probléma. Egyébként, a fenti bejegyzés és a kommentek mentén: az Andrással folytatott vitával a középpontjában. Elmondom, hova jutottam, ami persze nem több egy harmadik véleménynél, ami részben az egyikkel, részben a másikkal megegyezik, de van önálló része is. Nos, több írásomban tételesen levezettem, hogy a szocialista termelési viszony azért volt bukásra ítélve, mert nem volt képes biztosítani a gazdaság és a társadalom fejlődéséhez szükséges feltételeket. András a tulajdonviszonyok alapvető megváltoztatásában látja a megoldást, és ezt – úgy érzem – az én álláspontommal, ha nem is teljesen, de jelentős mértékben ellentétesnek gondolja. Pedig, nézeteink több dologban hasonlítanak, mint amennyiben különböznek. A legfontosabb különbség, hogy én megkülönböztetem a tulajdonviszonyok fogalmát a tulajdonszerkezet fogalmától. Amit én tulajdonviszonyok alatt értek, az a magántulajdon és a közösségi (vagy: köz-) tulajdon egyidejű jelenléte a társadalomban, amit pedig tulajdonszerkezet fogalma alatt értek, az e kettőnek az aránya, és az egymáshoz való viszonya.
Az, hogy közösségi (állami) tulajdonban nem lehet gazdasági tevékenységet (termelést) hatékonyan folytatni tévedés! Ebben Andrásnak igaza van! Elég csak a szocialista Magyarország húzó ágazataira, vállalataira gondolni: sokáig sorolhatnánk! Jászberényi hűtőgépgyár, Orion, autóbuszgyártás, tengerhajózás… Mind hatékonyan termelt, nemzetközi szinten is versenyképes volt. De ha egyes vállalatoknál akkor is lehet hatékonyan termelni, ha a termelőeszközök nincsenek magántulajdonban, akkor mi volt az oka annak, hogy összességében nem voltunk képesek hatékonyan termelni?
A rendszerváltást követően, gyakorlatilag az összes termelőeszköz magántulajdona került. Ennek ellenére szinte csak elvétve tudunk olyan vállalkozást felmutatni, amely tisztán hazai forrásból, hazai tulajdonban nemzetközi szinten is versenyképes volna. Sőt, szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a hatalom minden bűvészkedése ellenében Magyarország gazdasági teljesítő képessége összességében lényegesen elmarad a szocialista termelőképesség jellemző mértékétől. (Persze a hatalom ezt próbálja letagadni, egyre kevesebb eredménnyel.)
A szocializmusban azt láttuk, hogy a környező szocialista országokhoz képest gazdaságunk jobban teljesít, és az országok közötti elosztási viszonyok ellentmondásai ellenére ez az életminőségünkben is megmutatkozott. (Igaz, ezt a fejlett kapitalista országokkal való összehasonlításban nem mondhattuk el.)
A rendszerváltás után pedig rendre azt látjuk, hogy környezetünk jobban teljesít. Ugyanúgy tőkés termelési viszonyok mellett, a piacgazdaság, a magántulajdon keretei között. Úgy látszik, a köztulajdonon alapuló termelést is, de a magántulajdon keretei között működő termelést is lehet jól, és rosszul csinálni. Ez viszont több kérdést is felvethet. Az első, hogy vajon egyáltalán van-e prioritása az egyik rendszernek a másikkal szemben? A második, hogy mi határozza meg az ország gazdasági teljesítményét? Mert, hogy mi mindenféle tulajdonviszony mellett tudunk rosszul teljesíteni, az világosan látható. A szocializmusban elmaradtunk az általunk ámulattal nézett kapitalista termeléstől, a kapitalizmusban pedig még a szocialista termeléstől is elmaradtunk. Valószínű, hogy András ezért helyezkedik szembe a magántulajdonnal.
Kolos álláspontja pedig az, hogy a világgal együtt kell haladni. Hogy valójában együtt haladunk-e a világgal? Nem tudom.
Meg kellene vizsgálni a nagy társadalmi változásokat, egyenként.
A második világháború után, amikor a szocialista termelési rendszer Magyarországon megszilárdult, a helyzet érdemben nem nagyon javult a II. világháborút megelőző állapotokhoz képest. (Itt a háborús éveket nem tekintjük, csak a következményeit.) A szegénység mértéke számottevően nem változott, csak az eloszlása. A folyamatok iránya pedig kifejezetten kedvezőtlen volt. 10 évvel a háború befejezése után a gazdaság még mindig nem tudott érdemi növekedést felmutatni. Következménye 1956.
Az ’56-os eseményeket követően jelentős társadalmi változás történt, de ezt sem az akkori, sem a mai hatalom nem szívesen ismeri el. Ez a változás egyértelműen pozitív volt, ez megmutatkozik az ország termelőképességének alakulásában is, és az elosztási viszonyok szerkezetében is. Ez tehát előrelépés – mégpedig, ahogy Kolos véli, a társadalom evolúciójának irányában. András ezt nem is vitatja. Harminc évvel később azonban ez a növekedés megtorpant – legfőképpen más, piacgazdasági szabályok szerint működő országhoz viszonyítva. Ekkor újabb jelentős társadalmi változás következett be – a rendszerváltás. Ami társadalmi szempontból visszatérés volt egy már meghaladott társadalomszerkezet – és termelési szerkezet – irányába, és Magyarországon visszalépés volt gazdasági értelemben is, hiszen a korábbi teljesítőképességet az óta sem tudtuk elérni. Egyértelmű tehát, hogy az objektív társadalmi – gazdasági folyamatok, a társadalom és a gazdaság evolúciója szempontjából ez is egy visszalépés.
De ha az eddigi folyamatok irányát tekintjük, akkor egy újabb szocialista típusú át- (vissza-) alakulás újabb visszalépés lenne – és ebben már véleménykülönbség van Kolos és András között. Hiszen visszalépnénk egy már meghaladott, be nem vált társadalmi rendszer szintjére, igaz ugyan, hogy egy olyan meghaladott rendszer szintjére, amely a mainál jobban teljesített. Én magam, természetesen szubjektív módon ebben Kolossal értek egyet. Ez a lépés – még egyszer mondom – a gazdaság és a társadalom evolúciója szempontjából visszalépés lenne. Nem a fejlődés irányába mutat. Miközben az objektív fejlődési folyamatok a minket körülvevő világ túlnyomó részében kikényszerítenék a pozitív változásokat, mi ezekből kimaradnánk, egy rossz, és egyszer már bejárt utat járnánk végig újra, újra el kellene jutnunk annak felismeréséig, hogy változtatnunk kell a termelési módon, a társadalom szerkezetén. Időközben a pillanatnyilag is jelentős lemaradásunkat megsokszoroznánk, szinte behozhatatlan hátrányba kerülnénk. Jó volna, ha ezt András is belátná, mert ő véleményformáló személyiség azokban a körökben, akik egy konzervatív baloldali értékrendet képviselnek, és akikre nagyon nagy szükség volna. Nagy szükség volna, ugyanis az az evolúció, amelyet egyre többet emlegetünk, azok az objektív folyamatok, amelyek tőlünk, és akaratunktól függetlenül visznek bennünket a HELYES irányba (ha hagyjuk) éppen most, éppen itt, Magyarországon, Európában és a fejlett világban – társadalmi szerkezetváltást követel. Nem tudjuk, hogy milyen volna az az új társadalmi struktúra, amely a gazdaság további fejlődésének utat nyithatna, de az világosan látható, hogy a jelenlegi már korlátot állított a további növekedésnek. Senki se tudja. A fejlett világ keservesen vajúdik, hogy egeret szülhessen. A konzervatív közgazdászok értetlenül állnak a 6 éve tartó válság előtt, és azon vitatkoznak, hogy elmúlt-e már magától, vagy sem, hogy ha még nem múlt el, akkor mit lehetne tenni ellene. És rendszerint a régi folyamatoktól várnak új kimeneteket, új következményeket. Mintha egy mosógép holnaptól vasalni kezdene… Az alternatív közgazdászok kezdik látni a probléma valódi okát: a gazdaság teljesítő képességének felső korlátját a termelés progresszív (műszaki – technikai) lehetőségeinek fejlődésétől a fizetőképes kereslet degresszív növekedése vette át. Ez a fizetőképes kereslet viszont a társadalom szerkezetének függvénye, és csak azzal együtt képes jelentős mértékben megváltozni.
A társadalmi struktúra változása tehát törvényszerű, objektív kényszer. De ez a változás nem lesz egyszerű, és nem lesz fokozatmentes. Egyrészről: ez a folyamat az összes fejlett országban, sőt, az olyan kevésbé fejlett országokban is, mint például Magyarország egyszerre válik – vált – aktuálissá. Másrészt nincs recept arra, hogy a jelenleg működő társadalmi struktúrát milyen rendszernek kellene felváltania. Harmadrészt pedig – ezt a változási kényszert a legtöbb országban még fel sem ismerték, és ha a felismerés megtörténik is, akkor még mindig rengeteg idő szükséges ahhoz, hogy elfogadott szakmai nézőponttá váljon. Utána lehet kísérletezni, hogy milyen új társadalmi struktúra lesz az, amely a gazdaság további fejlődésének a legtágabb teret biztosítja. Ezek a folyamatok a fejlett és a közepesen fejlett országokban nem egyszerre nem egyforma sebességgel és nem egyforma hatékonysággal fognak lezajlani. Épp ezért, mire a folyamat java része lezajlik, jelentősen átrendeződnek a gazdasági erőviszonyok, függetlenül az érintett országok méreteitől, jelenlegi gazdasági erőviszonyaitól. Azok az országok lesznek előnyben, amelyek a leggyorsabban jutnak el a felismerésig, és a legtudatosabban törekszenek a társadalmi viszonyok célszerű átalakítására.
E tekintetben Magyarország előtt ismét történelmi lehetőség áll. Mi ugyanis már birtokában vagyunk a felismerésnek, és ha a szakma elég rugalmas lesz ahhoz, hogy a részleteit minél előbb kidolgozza és a lényegét minél előbb általánosan elfogadott szakmai normává alakítsa, akkor esély nyílik arra, hogy a világon elsőkként, de legalábbis az elsők között kezdhesse meg az új társadalmi struktúra kialakítását. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy mi rendelkezünk a legjobb elméleti alapokkal az új társadalmi szerkezet követelményeinek meghatározásához.
Nincs tehát másra szükség, mint hogy mindenki egye a dolgát: a gazdasági szakemberek minél hamarabb barátkozzanak meg az alternatív közgazdászok új elméleteivel és minél gyorsabban kezdjenek hozzá a részletek kidolgozásához. A politikusok pedig haladéktalanul hagyjanak fel a gazdaság fejlődését akadályozó – egyéni, illetve a társadalom érdekeivel szemben álló érdekeik érvényesítésével, és készüljenek fel a társadalom szerkezetének átalakítására! Ugyanakkor a civilek vegyenek részt a társadalmi folyamatok módosításában, érvényesítsék a civil kontroll követelményeit, kényszerítsék ki pártok részvételét a társadalmi szerkezetváltás végrehajtásában. Vonják meg a támogatásukat azoktól, akik ezekben a folyamatokban nem, vagy nem kellő aktivitással vesznek részt, és támogassák azokat, akik hajlandók a változások érdekében egymással, és a civil polgárok szervezeteivel SZÉLES KÖRBEN együttműködni. Vonják meg a támogatásukat azoktól, akik egyéni és szűk csoportos érdekeiket a társadalom, Magyarország érdekei elé tolják, és támogassák azokat, akik a közösség érdekeit a sajátjuknál előbbre valónak tekintik.
Ez a feltétele annak, hogy Magyarország újra Európa és a világ elismert, megbecsült tagja legyen.
Rajta emberek! Mutassuk meg!