Nemzetközi viszonylat

Végig kellene alaposan gondolni, miről is szól ma a világgazdasági politika... Az alábbi interjúban Daniel Gros-t, a megszorításpolitika egyik utolsó mohikánját szólította meg Zentai Péter.
Gros tájékozottságához kétség sem fér. De érdemes megfigyelni érveinek középpontját - nem sokban különbözik azokétól, akik épp a megszorítási politika ellen használják ugyanazokat a fő érveket, nevezetesen: a versenyképességet és a növekedést. Ezzel aztán mindent alá lehet támasztani, és az ellenkezőjét is. Pedig a gazdaság működésének nem a növekedés, főként nem a versenyképesség a természetes célja. De nem ám! Például a magyar gazdaság nem azért működik, hogy versenyképes legyen, hanem azért, mert 10 millió embernek meg kell élnie. Vagy legalábbis meg kellene! Nem mindegy, mekkora a növekedésünk, amikor a magyar társadalom fele szegénységben él, kétmillióan pedig nyomorognak?! Fordítva ülünk a lovon! Ha mindenkit - legalább minimálisan elégséges szinten - el tudnánk látni, akkor beszélhetnénk arról, hogy többet szeretnénk, növekedni kellene. Addig, amíg ez nincs így, addig a meglévő és a jelenlegi szinten újratermelhető javak elosztásán kell változtatni, ésszerűen, nem kiöntve a fürdővízzel a gyereket is; nem az érdekeltségi rendszert megszüntetve, de a szociális minimum ellátást maradéktalanul megszervezve. A versenyképesség? Ez az a fogalom, amely magyarázza, hogy miért kell a társadalom felének minimálbérért (vagy alatta) napi 10-12, vagy 14-15 órát dolgozni. Ha ugyanis egy terméket nem tudunk olcsóbban előállítani, mint egy másik -rendszerint külföldi - cég, akkor termékeinket nem tudjuk eladni, nem vagyunk versenyképesek. Ha "A" termék nyereségtartalma kisebb, mint egy másik, "B" termék nyereségtartalma, akkor "A" termék nem versenyképes, a vállalkozó "A" terméket (például mondjuk a magyar baromfihúst) nem fogja előállítani, mert az argentin baromfihús magyarországi kereskedése nyereségesebb, mint a magyar baromfihús előállítása.
Félreértés ne essék: a kizsákmányolás nem azzal kezdődik, hogy éhbérért termelsz jelentős értékeket egy másik ember számára, hasznára, hanem azzal, hogy nem tehetsz mást, mert el vagy zárva azoktól az erőforrásoktól, amelyek nélkül nem maradhatsz életben! A társadalom egy szűk rétege abszolút hatalommal rendelkezik ezek felett az erőforrások felett, ezért a társadalom másik része, a többsége teljesen kiszolgáltatott ennek a szűk kisebbségnek, mindaddig, amíg a rendelkezésére álló eszközökkel (nem a törvényes eszközökkel, hiszen ezek körét épp a kisebbség határozza meg, hanem a rendelkezésére álló, tehát a többségéből fakadó erő eszközeivel) megszünteti a létfontosságú erőforrások kisajátításának lehetőségét.
Így működik tehát a tőke! Miért működne akkor másképp a nemzetközi tőke? Miért működne másképp az Európai Unió?
Talán azt gondolja valaki, hogy országok között nem érvényes a kapitalizmus vastörvénye? Az EU vezető országai (elsősorban Németország és Franciaország) nem azáltal képesek profitjuk növelésére, hogy a kis országok termelését saját szolgálatukba állítják? (A "kis országok" alatt itt nem a földrajzi kiterjedést, hanem a gazdasági potenciált értem.) Gondoljuk csak meg Gros érveit! A gazdasági növekedés - azonos a bővített újratermelés két időszakában előállított termelési érték-különbözetével. Vagyis, hogy például a német tulajdonban lévő cégek az otthon, és külföldön előállított termékmennyiséget mennyivel tudják az előállítás költségei felett értékesíteni. Ha ezt otthon teszi, akkor a német társadalom egy részét kell kizsákmányolnia, akkor a német nép egyik fele szegényedik el a másik javára, de abból igazából nem lesz nemzeti jólét, nemzeti felemelkedés. Ha viszont a nyereségét más ország termelésének terhére produkálja, akkor a szegénység a termelő országban marad, míg a haszon Németországban csapódik le. Az "erős" országok tehát abban érdekeltek, hogy a "gyenge" országok ne rendelkezzenek a saját ellátásukhoz szükséges erőforrásokkal, hogy önálló gazdasági tevékenységet (nemzeti méretekben) ne tudjanak végezni, hogy képtelenek legyenek a saját fenntartásukra. Nem látják, hogy ez az Európai Unió kettőssége? Nem látja senki, hogy az Európai Uniót elsősorban Németország és Franciaország akarja összetartani? Már a nagypolitika szintjén is a kilépést fontolgatja Lengyelország, Csehország, Nagy-Britannia, és titokban egyre többen... Erre mutat rá az a két érv, amit a tőke képviselői szajkóznak: növekedés és versenyképesség.
Nekünk azt hiszem, nem elsősorban versenyképesnek kellene lennünk, és addig, amíg az elosztást nem tudjuk elégséges szinten megszervezni, addig a növekedés is másodlagos. Elvetni, lemondani persze egyikről sem szabad, mert a maga helyén mind a kettőre szükség van - de nem a nemzet ellátása helyett, hanem annak minősége érdekében kell vele foglalkozni. A szocializmus időszakában - amint azt tudjuk - jelentős lemaradásunk volt, mind a versenyképesség, mind a növekedés tekintetében. De képesek voltunk ellátni magunkat, ma már tudjuk, hogy a mai viszonyokhoz képest nagyságrendekkel jobban. A nemzetközi tőke intervenciója a 70-es években kezdődött, kúszva, rejtve, kihasználva a gazdaság szocialista irányításának hibáit: felkínálva annak lehetőségét, hogy többet fogyaszthassunk, mint amit megtermelünk. Ebben Grosnak teljesen igaza van. De ez úgy történt, mint a kábítószerrel való beetetés; először ingyen kapod, vagy nagyon olcsón, majd, amikor már függővé váltál százszorosan fizeted vissza, és még csak szabadulni sem tudsz tőle!
A gazdaság működésének a nemzetközi munkamegosztásból nem lehet kimaradni. De egy nemzet gazdaságának a saját erőforrásaira kell támaszkodnia. A kereskedelem a feleslegekről kellene hogy szóljon. Arról, hogy többet termelünk, mint amennyi a szükségleteink kielégítéséhez nélkülözhetetlen, és ezt a többletet értékesítjük, elcseréljük olyan javakra, amelyekkel bővíthetjük szükségleteinket. A külkereskedelemnek is! Csakis arra szabad számítani a külföld által előállított termék-feleslegből, amelyet magyar termékfelesleggel kompenzálhatunk. Ha szabadulni akarunk a nemzetközi tőke hatalmának szorításából, akkor vissza kell fognunk magunkat. Nem fogyaszthatunk többet, mint amennyit képesek vagyunk megtermelni - a saját erőforrásaink segítségével. De ehhez mindenek előtt vissza kell szereznünk a rendelkezés jogát a saját erőforrásaink felett, és, nem csak a külföld, a globalizált nagytőke kizsákmányolásával szemben kell fellépni, hanem a belső kizsákmányolásnak is határt kell szabni. (Határt, és nem felszámolni! Mert egyfajta "kizsákmányolás" vagy finomabban szólva "gazdasági kényszer" jelenléte nélkül a gazdaság működésképtelen, amint ezt egy másik írásomban már bizonyítottam.)
Szóval, a társadalom szerkezetét kell átalakítani! A nemzetközi munkamegosztásban való szerepünket kell újra pozicionálni. Politikánk irányítóit kell újra értékelni, a pártok programjait kell újra értékelni, és könyörtelenül le kell számolni azokkal a személyekkel, azokkal a pártokkal, amelyek gátlástalan és feltétlen kiszolgálói a multinacionális nagytőke érdekeinek, elnyomó, kizsákmányoló hajlamainak...
Ez a megoldás!

http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/37-zentuccio/3655-bye-bye-hungary