Fülke? Forradalom?
Minden felmérés azt mutatja, hogy a választók többsége jövőre hatalomváltást szeretne. Ezzel együtt, egyre többen úgy vélik, hogy egy valódi váltás lehetősége egyre jobban kitolódik. Be kell látni – Magyarországon befejeződött az eredeti tőkefelhalmozás, kialakult és megszilárdult az "osztálytársadalom". Épp az a baj, hogy a szóba jöhető politikai erők egyike sem akar ezen változtatni. A harc csak a hatalom, a kizsákmányolás jogának megszerzéséért folyik. Igaz, a társadalmi törésvonal nem a tőkések és a munkások, nem a munkaadók és munkavállalók között húzódik, mint ahogy azt egykor Marx feltételezte, hanem a mindenkori hatalom, és a társadalmi többség között.
A tőke, a tőkés ugyanis - éppúgy, mint a munkás, a dolgozó, szabályok szerint játszik: a gazdaság működésének szabályai szerint. Ha a vállalkozás jó üzlet, akkor egyenlő feltételek mellett mindenki vállalkozni szeretne. Ha pedig egyre több a vállalkozás, akkor egyre élesebb a verseny, egyre kisebb az elérhető haszon, egyre rosszabb a vállalkozás jövedelmezősége. Ugyanakkor egyre kevesebb a munkavállaló, a munkaerő piacon nő a kereslet, csökken a kínálat, a munkaerő ára egyre magasabb, egyre jobban megéri munkavállalónak lenni, a vállalkozóval szemben. Szükségszerűen ki kell tehát alakulnia egy egyensúlynak: olyan egyensúlynak, ahol viszonylag egyenlő mértékben éri meg vállalkozónak és munkavállalónak lenni.
A tévhit abból ered, hogy a mindenkori hatalom – a kapitalizmus kezdete óta sikerrel – összemossa magát a termelési feltételek tőke-oldalával, magukat tőkés termelőknek beállítva. A tény ezzel szemben az, hogy jövedelmük nem a tőkés termelési mód gazdasági törvényszerűségeinek működéséből származik. A legkevésbé sem! Ők ugyanis nem a gazdaság működésének szabályai szerint játszanak. Vagyonukat nem az értéktöbblet termelésnek köszönhetik, hiszen, ha részt is vesznek a termelésben, azt nem a piac szabályainak megfelelően teszik; ők az üzleteiket szabott áron, saját hatalmuk által diktálva, a közpénzek terhére kötik. Nekik mindegy, hogy a termékeikre a társadalomnak szüksége van-e vagy sem, nem fog a nyakukon maradni, legyen az egy feleslegesen épített alagút, egy viadukt az autópályán, vagy egy valójában szükségtelen gáztározó. Az ő vagyonuk zsarolásból származik. Abból ered, hogy kisajátítják a mások puszta létéhez, megélhetéséhez szükséges erőforrásokat, és ezeket csak busás anyagi haszon ellenében és csak erősen korlátozott mértékben hajlandók a velük szemben álló osztályok (tulajdonképpen a gazdasági szereplők) rendelkezésére bocsátani. A legnagyobb kárt nem azzal okozzák, hogy tisztességtelen módon szerzett jövedelmüket felhalmozzák, hogy százmilliós értékű autókat, magánrepülőgépeket és jachtokat vásárolnak, kastélyokat építenek, hanem azzal, hogy a felhalmozott erőforrásokat hatalmuk biztosítása, a társadalmi többség függőségben tartása érdekében kivonják a termelésből. Ezzel nem azt akadályozzák meg, hogy a szegények hozzájussanak ahhoz a jövedelemhez, amelyből legalább minimálisan elfogadható szinten élhetnének, hanem azt is megakadályozzák, hogy a szegénység csökkentéséhez, felszámolásához szükséges áruk, termékek elkészüljenek! Ez a szegénység valódi oka, ez a kizsákmányolás valódi formája!
A gazdagsággal nem volna baj. A vállalkozás, gazdasági körülmények között maga is olyan, mint egy árucikk, adható, vehető, de még kölcsönözhető is. A foglakoztatás pedig ennek az üzletnek a másik oldala. Ki ne tartaná jó üzletnek, ha mondjuk 2000 forintért olyan munkahelyet „bérelhet”, ahol 200 000 forintot keres havonta? És, ha ennek a munkahelynek a „bérbeadója” egyszerre 1000 munkahelyet ad „bérbe”, nem illeti őt meg ennek a haszna, 1000-szer 2000, azaz kétmillió forint? Ez az ember gazdag. De a kétmillió forintos havi jövedelméért cserébe kétszáz millió forint értékű termék előállításában vesz részt. A társadalom gyarapszik ezzel az értékkel. De csak akkor, ha ezekre a termékekre a társadalomnak valóban szüksége van! Akkor ugyanis a gazdag vállalkozó jövedelme és a munkavállaló szerényebb jövedelme ugyanabból a forrásból származik: érték- vagy értéktöbblet termelésből.
De amikor a „munkavállaló” jövedelme például a kisajátított erőforrások őrzéséből, egy, a társadalom fejlődését, a gazdaság működését akadályozó hatalom fenntartásában való részvételből származik, akkor azt a jövedelmet, amit ők kapnak, valakitől el kell venni. A gazdaság valódi szereplőitől. Ezzel persze a megtermelt javaknak az elvont jövedelemmel arányos részét is el kell venni tőlük. És, – milyen morbid – ehhez újabb „munkavállalókra” van szükség, amely növeli a termeléstől független jövedelem-kiáramlást, vagyis az elvonást. És ettől alapvetően borul a társadalomban a foglalkoztatás szerkezete. (Milyen érdekes, hogy a foglakoztatás szerkezetéről egyetlen hatalom sem beszél szívesen, mindig csak a foglalkoztatás arányait vizsgálják, és értetlenül állnak, ha az elfogadhatatlanul romlik.)
Ez a látványosabb, de a kisebb probléma. A nagyobb, hogy a társadalom megélhetéséhez szükséges javak előállításában hatalmas hiány keletkezik, miközben az ehhez szükséges termelési tényezők parlagon hevernek, pusztán a társadalom egy szűk rétegének hatalmi ambíciói miatt, a hatalom birtoklásának, és fenntartásának eszközeként. Ez az igazi társadalmi törésvonal!
A gazdaság szereplői tehát, legyenek azok tőkések, vagy munkások, munkaadók, vagy munkavállalók, egy oldalon állnak. Mindannyian a gazdaság fejlődésében, a növekedésben érdekeltek, szemben egy nagyon szűk hatalmi réteggel (ezeket előszeretettel hívják oligarcháknak), amely nem akar a gazdaság objektív törvényei szerint játszani. Nem akar, mert nem tud! Hiányoznak a képességei, az adottságai, hiányzik a morális érzéke, az etikája. Ezeket mindet helyettesítenie kell: agresszivitással, és arroganciával. És, be kell csapnia a tömegeket! A tömeg pedig hagyja magát, mert azt hiszi, hogy a hangerő a meggyőzés eszköze. Mert enged az erőszaknak, csakhogy békén hagyják, mert morzsánként veszik el az életterét, egy-egy alkalommal feláldozhatónak tartja azt a keveset, amiről éppen szó van, és nem látja, hogy az éppen hányadik morzsa volt, nem látja, hogy ez a folyamat honnan indult, hol tart most, és hova fog eljutni.
Egyszer azonban ez a tömeg eljut a felismerésig. Egyszer, de nem egyszerre! Fokozatosan nő azok száma, akik már nem hisznek a szép ígéretekben, akik már hagytak maguktól mindent elvenni, akiknek nem maradt veszíteni valójuk.
És, velük szemben fokozatosan nő azok száma, akik már eladták magukat a hatalomnak, akik jövedelme nem új értékek előállításából származik, hanem az értékteremtő munkából, a munkástól elvont jövedelemből. Akik léte, egzisztenciája a hatalom birtokosaitól függ. Nem osztályok állnak tehát szembe egymással, hanem érdekek. Kicsinyes, rosszul felmért, rosszul felfogott érdekek állnak szemben az egyetemes társadalmi érdekkel, a társadalom és a gazdaság fejlődésének objektív folyamataival. Bukásuk eleve elrendeltetett. A társadalom és a gazdaság fejlődése a hatalomtól, emberek kisebb-nagyobb csoportjától független folyamat, amellyel semmilyen hatalom nem szállhat szembe. A kérdés csak az, mikor jön el az ideje.
Lehet, hogy 2014. április hatodikán nem is választás lesz.
Lehet, hogy fülkeforradalom lesz! De az is lehet, hogy a „fülke” szót addigra törölni kell…