Az előző téma természetesen távolról sincs befejezve, hiszen csak az itt jegyzett állítások, következtetések rengeteg kérdést vetnek fel a gazdaság és a társadalom kapcsolatával, a termelés feltételeinek és a társadalom szerkezetének igazságosságával összefüggésben. Ám ahhoz, hogy ezeket vizsgálni tudjuk, meg kell értenünk a gazdasági kőrfolyamat működését, mai megközelítését, és annak hibáit, ellentmondásait.
Mindenek előtt azt kell tisztázni, hogy az újratermelés kőrfolyamatát milyen környezetben értelmezzük. Általában jellemző, hogy a közgazdászok ezt egyszerűen átugorják, mégpedig abból a megfontolásból, hogy ez a szakmai ismeretek egyik legelemibb alapja, több száz éve ugyanabban az értelemben használjuk, tehát magától értetődő. Úgy gondolják, elég akkor specifikálni, ha valamilyen konkrét elemzéshez, egy probléma vizsgálatához, bizonyos szempontok szerint kell felhasználni. Nincs igazuk, és ez hamarosan bizonyítást is nyer.
Mivel a kőrfolyamatnak nincs egzakt meghatározása, a klasszikus ábrából kell kiindulnunk. Eszerint egy olyan, időben lejátszódó eseménysorozatról van szó, amely önmagában visszacsatolt, külső kapcsolata nincs. Vagyis zárt rendszert alkot, és működését adott időszakokból álló ciklikusság jellemzi. És ennek a továbbiak szempontjából jelentősége van.
Általánosan elfogadott ugyanis, hogy az egymást követő időszakokban előállított (és elfogyasztott) termékek mennyisége szerint megkülönböztetünk:
- egyszerű újratermelést – amelynek során a megtermelt, és elfogyasztott javak mennyisége nem változik,
- bővített újratermelést – amikor a következő időszakban előállított és elfogyasztott javak mennyisége az előző időszak termeléséhez képest nő (ennek tartalma lenne a „gazdasági növekedés”), valamint
- szűkített újratermelést – amikor a következő időszakban előállított és elfogyasztott javak mennyisége az előző időszak termeléséhez képest csökken.
Ám, ez az a pont, ahol az újratermelési kőrfolyamat felületes megközelítése megbosszulja magát. És ez a leglátványosabban a bővített újratermelés során mutatkozik meg. A termelés nagysága ugyanis a felhasznált termelési tényezők mennyiségétől függ, amit a termelőnek az általa előállított termékek értékéből kell megvásárolnia. Ebben az értelemben termelőnek minősül a gazdaság minden szereplője, aki részt vett a termékek előállításának folyamatában. Az elosztás során a teljes termelési érték felosztásra kerül, a csere az előállított és felosztott javak értékét nem változtatja meg, a fogyasztás során sem keletkeznek pótlólagos források, tehát a kőrfolyamat következő ciklusának elindításakor a termelési tényezők ugyanolyan mennyiségben állnak rendelkezésre, mint az előző ciklus elején. Egész egyszerűen hiányoznak a termelés növelésének feltételei. Zárt rendszerben tehát nem valósulhat meg bővített újratermelés. Mielőtt bárki mondva csinált indokokkal vitát provokálna, tekintsük át egy példán keresztül.
Legyen adott egy gazdasági közösség, amely egy kiválasztott időszak során 100 milliárd Ft-ért vásárol termelési tényezőket. Ezek felhasználásával létrejön a termelés, és megvalósul az elosztás is, hiszen a különféle termelési tényezők tulajdonosai megkapják az általuk rendelkezésre bocsátott tényező ellenértékét, vagyis az előállított javak és szolgáltatások rájuk eső részének helyettesítő szimbólumát, a pénzt, 100 milliárd Ft értékben. A csere folyamán hozzáadott érték nem keletkezik, mindössze az történik, hogy a szétosztott jövedelem és az előállított termék gazdát cserél. Ezt követően egyrészt megtörténhet a fogyasztás, másrészt pedig ismét rendelkezésre áll 100 milliárd Ft a következő termelési ciklus elindításához. De a termelés növeléséhez szükséges forrásoknak se híre, se hamva…
Ugyanígy belátható, hogy némi ellentmondáshoz jutunk akkor is, ha a szűkített újratermelést próbáljuk megmagyarázni. Ez elméletben még elképzelhető lenne, hiszen lehet kevesebbet fogyasztani az előállított mennyiségnél, de ebben az esetben el nem adott árukészletnek és fel nem használt jövedelemnek kell maradnia. Ha tehát egy cikluson belül a fogyasztás kisebb, mint a termelés, akkor felhalmozás keletkezik. Ezt a felhalmozást pedig a korábban használt ábra nem tartalmazza. Végezzük el a kiegészítést! (2. ábra.)
- Ha a felhalmozott érték a cserét (értékesítést) követően jön létre, akkor a fogyasztónál árukészletek halmozódnak fel. Ezek ellenértéke a termelőnél van, melyet a következő termelési ciklusban felhasználhat, ezzel biztosíthatja a korábbi ciklusban produkált termelési volument. Ez a felvásárlások tipikus esete, például előre jelzett események hatására. Ilyen lehet egy negatív gazdasági várakozás, vagy egy előre látható természeti katasztrófa.
- Ha a felhalmozott érték az elosztást követően, de a cserét megelőzően jön létre, akkor a termelő számára ez eladatlan (eladhatatlan) árukészletet eredményez. Ugyanakkor a fogyasztónál a termelés során megmarad a nekik járó jövedelem el nem költött hányada. Ez a lakossági megtakarítás tipikus esete. Az így felhalmozott érték egy része a bankrendszeren keresztül visszaáramlik a termelésbe, de még ezek felhasználásával sem érhető el a korábbi termelési teljesítmény. Ebből adódik, hogy a következő ciklusban nem állítható elő ugyanakkora termékmennyiség, mint az előző ciklusban – viszont a korábbi eladatlan mennyiséggel együtt a rendelkezésre álló készlet változatlan.
- Ha a felhalmozást a termelők kezdeményezik, akkor az jellemzően nem a javak és szolgáltatások előállítása után, hanem a termelési tényezők megvásárlása előtt történik. Ebben az esetben tehát nem a készletek növekednek, hanem a termelési tényezők megvásárlására alkalmas források halmozódnak fel, pénz formájában. Az így képződő felhalmozásnak azonban van egy rendkívüli sajátossága: eredeti funkciójával szemben (a termelési tényezők forrása), fogyasztási javak megvásárlására is felhasználható.[1]
Mielőtt folytatnánk, tovább már nem halasztható, hogy a gazdasági körfolyamat szereplőit több szempont szerint is csoportosítsuk. Az egyik ilyen szempont, a javak és szolgáltatások keletkezése és felhasználása tekintetében termelőkről és fogyasztókról beszélünk, abban az értelemben, ahogy ezt már korábban is használtuk. Mivel a vizsgálat elméleti vonatkozású, megengedhető az a feltételezés, hogy a modell minden szereplője rész vesz a termelésben és a fogyasztásban. Részese tehát az elosztás, és a csere folyamatainak is. Az egyes szereplők szerepe, viselkedése között a csere és a fogyasztás tekintetében nincs lényeges különbség. A rendelkezésükre álló jövedelmet számukra hasznos, a szükségleteik kielégítésére alkalmas termékekre és szolgáltatásokra cserélik, majd azok rendeltetésszerű felhasználása útján megvalósul a fogyasztás.
Egészen más a helyzet a termelés és az elosztás viszonylatában.
Az egyéneknek a termelésben betöltött szerepe, és ezzel szoros összefüggésben az abból származó részesedése, vagyis a jövedelme alapvetően függ a tulajdonában lévő termelési tényezők fajtáitól, mennyiségétől és értékétől. E tekintetben ugyanis még akkor is jelentős különbségek alakulnak ki, ha a kísérlet elején a rendszer minden szereplője egyforma feltételekkel indul. A különböző személyek eltérő céljaiból, szándékaiból és igényeiből eredően különbözőképpen osztják meg jövedelmüket a termelési tényezők és a fogyasztási javak vásárlása tekintetében. Márpedig, aki termelési tényezőket is vásárol, az ezek tulajdonosaként is részt vesz a termelési folyamatban, és ha emellett saját munkaerejét is áruba bocsátja, akkor többletjövedelemre tehet szert azokkal szemben, akik csak fogyasztási javakat vásárolnak, és csak munkaerejükkel járulnak hozzá a termeléshez. Az elvi modell értelmében ez azt jelenti, hogy kezdetben szükségleteit alacsonyabb szinten elégíti ki, mint azok, akik összes jövedelmüket fogyasztási cikkekre küldik, de azért hoz áldozatot, hogy később magasabb jövedelemhez jusson. A termelési tényezők ugyanis nem egy termelési ciklusban adják át értéküket a termékeknek, tehát tulajdonosaik számára teljes elhasználódásukig képesek értéktöbbletet biztosítani. De vajon alkalmas-e ez az elvi folyamat arra, hogy szociális különbségeket alakítson ki a gazdasági kőrforgás szereplői között? Elvben nem! Az elméleti modell szerint ugyanis a termelési tényezők tulajdonosainak ugyanannyit kellene ráfordítaniuk a termelési tényezők megvásárlására, mint amekkora jövedelemtöbblethez jutnak azáltal, hogy azokat a tényezők jövedelme ellenében bevonják a termelésbe. Vagyis életük egy időszakában ugyanannyival fordíthatnának többet szükségleteik kielégítésére, mint amennyivel egy másik, azonos terjedelmű időszakban kevesebbet.
És más módon van elvi lehetőség szociális különbségek kialakulására?
Nem csak hogy van, hanem bizonyos értelemben szükségszerű. Ennek okát pedig elsősorban a harmadik termelési tényező, a munka környékén kell keresni. Azt ugyanis már tisztáztuk, hogy ennek értéke rendkívül tág határok között változik. És a munkavállaló termelésben betöltött szerepe, az elosztás során realizálódó jövedelme alapvetően függ munkavégző képességétől, munkaerejének értékétől. (Szellemi, fizikai teljesítőképessége, intelligenciája, képzettsége, természeti, gazdasági környezete, stb.) Ennek megfelelően, az elosztás során őt megillető jövedelem többszöröse is lehet más szereplők jövedelmének, sőt, még elvi síkon sem zárható ki, hogy a körfolyamat egyes szereplőinek jövedelme olyan alacsony, amely az adott kor szintjén nem éri el a társadalmi szempontból elfogadható minimumot.
Pedig ebben nincsen semmiféle társadalmi igazságtalanság![2] (Ebben a vonatkozásban pillanatnyilag eltekintünk attól, hogy a gazdasági körforgás szereplőit például, mint osztatlan közös tulajdon jövedelmét a természeti tényezők után járó jövedelem rájuk eső része is megilletné. Ennek tárgyalására a későbbiekben részletesen is sor kerül.)
Ezt a gondolatkört sem lehet itt befejezni, de a pillanatnyi cél, hogy a körforgás szereplőit csoportosítani tudjuk a termelésben betöltött szerepük szerint. A kőrfolyamat egyes szereplői tehát a tulajdonukat képező munkaerő magasabb értékéből származó többletjövedelmüket termelési tényezők vásárlására fordíthatják, ezáltal a termelésben való részvételük során a végrehajtó szerepkörből egyre inkább a termelést kezdeményező, szervező és irányító szerepkörbe kerülnek. Vagyis elválik egymástól a munkaadók és a munkavállalók csoportja, ami nem csak a termelésben mutatkozik meg, hanem kialakulnak a jövedelemben, a vagyoni helyzetükben jelentkező különbségek is. És, mivel a valóságban lejátszódó körfolyamat többek között épp a társadalmi berendezkedés következtében elég messze van mind az ideálistól, mind az elméletitől, elindul egy olyan társadalmi folyamat, amely különböző társadalmi rétegek kialakulásához, érdekellentétekhez, társadalmi igazságtalansághoz vezet.
Hagyományosan ezeket a különbségeket osztályellentéteknek, a mögöttük álló szereplők közösségeit osztályoknak nevezzük.
[1] Ennek messzemenő következményei vannak a gazdaság működésére, a társadalom szerkezetének alakulására és a szociális különbségekre vonatkozóan.
[2] És akkor még nem beszéltünk a társadalom szerkezetének a gazdasági folyamatokat torzító hatásáról, arról, hogy a természeti tényezők kisajátítása, és birtoklása hogyan hat a szociális viszonyokra, illetve arról, hogy a termelőeszközök felhasználásából származó jövedelem miért és mennyivel nagyobb, mint amennyi az elméleti és valós értékcsökkenése… Ezekben viszont már megjelenik a társadalmi igazságtalanság!