Nyílt levél Szanyi Tiborhoz

Tisztelt Szanyi Úr!

Ön közgazdász! Csodálkozom, hogy nem értette az egyszerű okfejtést, amelyet tizenévesek számára fogalmaztam meg. Ön küldött nekem egy anyagot, amely teljes mértékben nélkülözi a szakmaiságot.
Mindemellett nem a kitűzött cél megfogalmazásában van közöttünk nézetkülönbség, hanem az oda vezető út kijelölésében. Igaz, én az egész szakmával (félig) szemben fogalmaztam meg a gondolataimat. Meggyőződésem, hogy a fejlett világ gazdasági válsága a fejlődés objektív következménye, és elhúzódásának oka, hogy nehezen születik meg az a paradigmaváltás, amely a megoldásához szükséges. A mai gazdaságtudomány szaktekintélyeit béklyóba kötik a dogmákká merevedő hagyományok, ezért nem képesek előre mutató megoldást produkálni. Gondoljon csak arra, hogy az EU szakértőkre támaszkodó válságmegoldó programjának középpontjában a gazdaság bővítése, a munkahelyteremtés áll.
Azt már a legtöbb szakértő elismeri, hogy a 2007-től tartó válság alapja túltermelési válság, melyet pénzügyi, illetve általános értékválság mélyít tovább. De ha túltermelési válság, akkor hogyan lehetne a termelés élénkítésével orvosolni? Az a feltevés, hogy az így megnövekedő jövedelem-kiáramlás pótlólagos keresletet gerjeszt, alapvető tévedés. Gondolja csak el: a kibővített termelésnek csak egy része növeli a jövedelem kiáramlást, más része a megtakarítást, a felhalmozást. Tehát ez az intézkedés (ha egyáltalán bevezethető lenne, de nem az), a termelés összértékét nagyobb mértékben növelné, mint a jövedelem kiáramlást, vagyis végeredményben az eladhatatlan termékmennyiséget növelné meg!
De térjünk vissza az alapjövedelemhez! A legjobb képességű képviselői általában az „alaszkai példával” támasztják alá álláspontjukat. Figyelmen kívül hagyva annak szakmai tartalmát. Az Alaszkában szétosztott jövedelem ugyanis nem „feltétel nélküli”, és nem az „alaszkai olajból” származik, hanem annak az államon kívüli értékesítéséből. Vagyis más államok és országok biztosítják az Alaszkában szétosztott jövedelem fedezetét. És ezt ott nagyon okosan csinálják! De közgazdasági tartalma szerint ez a természeti tényezők jövedelme, amely tényezők Alaszkában osztatlan közös tulajdonban vannak. Ám, ha ezt az olajat Alaszkában fogyasztanák el, akkor pontosan arra lenne példa, amit én erről megírtam!
Feltétel nélküli alapjövedelem közgazdaságilag pedig azért nem létezhet, mert egyetlen jövedelemforrás kategóriájába sem szorítható bele. (Talán még emlékszik, a munka jövedelme a bér, a megbízási díj, a tőkéjé a kamat, a vállalkozásé a profit, (amit én ugyan a tőkéhez sorolnék), a termelőeszközöké a bérleti díj.
De az FNA polémia nem haszontalan, mert rávilágít korunk egyik legnagyobb problémájára: az elosztási viszony jelenlegi szerkezetének tarthatatlanságára. Nem a szociális viszonyok miatt, hanem azért, mert a gazdaságot teszi működésképtelenné! Hiába tudunk ugyanis szinte tetszőleges mennyiséget termelni, a jelenlegi társadalomszerkezet nem alkalmas arra, hogy biztosítsa az ehhez szükséges fizetőképes keresletet. Vagyis, a termelési lehetőségek korlátja ma már nem a technikai-technológiai fejlettség, hanem a fizetőképes kereslet. (Ezt részletesen kifejtettem „fejlődéselméleti modell c. írásomban.http://rebellisek.freewb.hu/fejlodeselmeleti-modell )
Az elosztási rendszer tehát alapvető változtatásra szorul. De nem valamiféle hagymázos feltétel nélküli alapjövedelem mintájára, hanem racionális modellre támaszkodva, mint például egy össznemzeti részvénytársaság (nem kell szó szerint venni!), ahol a nép a természeti tényezők révén tulajdonosa a cégnek (az országnak), tehát a megtermelt nyereségből arányosan, és a gazdaságtan törvényeinek nem ellentmondva részesedik. (Megjegyzem az FNA képviselőinek értelmesebb része vitáink során erre úgy szokott reagálni, hogy hát ők is erre gondolnak, csak FNA-nak hívják. Helytelen! Nem ártana a fogalmakat tisztázni, a lehetségest a lehetetlentől megkülönböztetni!)
Sajnos az FNA-val kapcsolatos téves nézetek gyorsabban terjednek, mint az én eszméim, de azért én sem panaszkodhatok. Az FNA ugyanis mennyiségi mértékkel mérve terjed, miközben a megvalósításhoz objektív okok miatt nem juthat közelebb, az én téziseim pedig a szakma legjobb képviselői között terjednek (vannak közöttük akadémiai tagok és egyetemi tanárok is), vagyis minőségi változást hoznak. És, ugye még emlékszik marxista tanulmányaira, a minőség szükségszerűen mennyiségbe csap át!
Összefoglalva: úgy érzem, azonos a célunk, ugyanoda akarunk eljutni, de Ön még csak keresi azt az ösvényt, aminek a felét én már bejártam. Mindemellett azt kívánom, minél előbb találjon rá a helyes útra, legyen sikeres és eredményes, nem is elsősorban az Ön, sokkal inkább az ország érdekében.

Ps.: Kérem, tekintse írásomat nyílt levélnek, ebben a műfajban úgyis ritka két ember jobbító szándékú, egymásért és nem egymás ellen megfogalmazott üzenetváltása. Ezért az Ön profilján kívül a sajátomon is, és néhány hozzám közeli csoport lapján is megosztom.
Tisztelettel: Majoros László